|

A 2009/2010-es tanév lezárásaként és egyúttal a 2010/2011-es
tanév megkezdéseként tanévnyitó törzsértekezletet tartott 2010. augusztus
26-án a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ.

Az előző tanév értékeléséről készült jelentést Dr. Muhoray
Árpád pv. vezérőrnagy szóban egészítette ki, megállapította, hogy
a KOK eredményes tanévet zárt az elmúlt esztendőben.Kiemelte a kormányzat,
a BM és az OKF vezetésének elvárása szerint a szemléletváltás szükségességét
mely végső soron a minőségi munka javulását eredményezi. A tanintézet
állományában és a volt, illetve az innen kikerülő hallgatói állományban
erősíteni szükséges az Alma Mater iránti elkötelezettséget.

Diriczi Miklós tű. ezds. igazgató-helyettes megköszönte a KOK oktatás
területén dolgozó állománynak az elmúlt tanévben kifejtett tevékenyégét.

Kovátsné Alaksa Ildikó tű. szds. mb. gazdasági igazgató-helyettes
a gazdasági szervezet és az oktatási terület jó együttműködését emelte
ki. A gazdasági helyezet függvényében igyekeztek minden tőlük telhetőt
megtenni az oktatás feltételeinek megteremtése érdekében.

Halácsy Sándor úr az OKF Oktatási, Egészségügyi és Pszichológiai
Osztály vezetője elmondta, hogy a tanintézet az elmúlt tanévben jó munkát
végzett. A következő tanévben várható, hogy a képzési rendszerhez kapcsolódó
jogszabályok változásokat hoznak, s így meg fog növekedni a KOK feladata
is.

Kivágó Tamás pv. dandártábornok az újonnan megalakult Gazdasági
Ellátó Központ vezetője elmondta, hogy az újonnan alakult szervezet a
továbbiakban is biztosítani fogja az oktatás zavartalanságát. A KOK-al
igyekeznek szorosan együttműködni, s kérte, hogy a KOK vezetése a vezetői
értekezletekre, megbeszélésekre hívja meg a GEK képviselőjét.

Kollár István úr a BRDSZ 32-es alapszervezet titkára a szakmai
vezetéssel kapcsolatos szoros együttműködést ajánlotta fel annak érdekében,
hogy a KOK minden mukatársa eredményesen végezze a tevékenységét és ne
forduljon elő a tagságot érintő diszharmonikus intézkedés kiadása.

Mélykúti Sándor úr a HEROS Rt. vezérigazgatója felszólalásában
a technikai fejlődését és az ehhez tartozó oktatás minőségének átalakítását
vázolta fel. Tekintettel arra, hogy nem jött üres kézzel átadta az OKF
által biztosított szivattyú metszeteket, valamint egy olyan szimulátort,
melyen az összes a HEROS által készített szivattyú kezelése gyakorolható.
Az értekezlet végén Dr. Muhoray Árpád igazgató úr megszabta a 2010/2011-es
tanévre vonatkozó főbb feladatokat. Többek között az OKF 2010. júliusában
végrehajtott ellenőrzés által megállapított hiányosságok és eddig még
ki nem javított hibák tervszerű kijavítását. Az újonnan kialakított GEK
és a KOK jó együttműködési kereteinek megteremtése pedig közös célként
fogalmazódott meg.
A rendezvény végén bemutatásra kerültek a KOK-hoz újonnan
került munkatársak, illetve elismerések átadására került sor
A tanévnyitó törzsértekezleten átadott metszetek és szimulátor nagy sikert
aratott a tanintézet állománya körében.



|